A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Vallás és Társadalom Kutatóintézete könyvbemutatót szervezett Embermentés kényszerpályán – Komoly Ottó 1944-es határidőnaplója címmel április 13-án, az egyetem John Lukacs Társalgójában. A bemutatott kötet jelentősége, hogy a mindennapi embermentés világát mutatja be, rövid, tömör bejegyzésekből áll, feltárja a döntési kényszert és morális dilemmákat és az egyéni felelősséget válsághelyzetben.
Újházi Lóránd, az NKE EJKK Vallás és Társadalom Kutatóintézet vezetője köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a bemutatott kötet a magyarországi holokausztkutatás és az embermentési kísérletek egyik kiemelkedő munkája. A mű különlegessége abban rejlik, hogy egy olyan naplóra épül, amely szinte percről percre követhetővé teszi az eseményeket, és egyszerre tárja fel az ellenállás, a diplomáciai mentőakciók működését, valamint a korszak súlyos bűneit és elkerülhetetlen felelősségét. „A napló egy egyéni sors lenyomata, valamint az ellenállás és a mentőakciók belső mechanizmusának tükre” – fogalmazott az intézetvezető. Hangsúlyozta, hogy az intézet – amelynek munkájához szorosan kapcsolódik ez a kötet – 15 évvel ezelőtt kezdte meg működését, és azóta több mint 200 publikációval járult hozzá a tudományos diskurzushoz. Kutatásaik kiterjednek a vallási üldözések különböző aspektusaira – például afrikai keresztény közösségekre –, és jelentős nemzetközi együttműködéseket építettek ki. Kiemelte azt is, hogy a Vallás és Társadalom Kutatóintézet munkájában egyszerre jelenik meg a magas szintű tudományos tevékenység és a társadalmi felelősségvállalás, valamint az érzékenyítés szándéka. Hozzátette: a bemutatott kötet ehhez hozzájárul, hiszen nemcsak a múlt megértését segíti, hanem a jelen erkölcsi kérdéseire is reflektál.
A bevezető utáni kerekasztal-beszélgetést Király István Mihály, a Vallás és Társadalom Kutatóintézet munkatársa moderálta, aki Olosz Leventével, a kötet szerzőjével beszélgetett a mű keletkezéséről, kutatási hátteréről és annak tanulságairól. Kiderült, a szerző több mint 15 éve foglalkozik az erdélyi és a magyarországi zsidóság, valamint a cionizmus történetével, később pedig a holokauszt alatti ellenállás és mentési kísérletek kutatására fókuszált. A könyv alapját egy különleges, Komoly Ottó határidőnaplóját képezi, amely rövid, töredékes bejegyzésekből áll, például: „Találkoztam Sternnel.” „Összevesztem Müllerrel.”
A szerző ezeket más forrásokkal – levelekkel, visszaemlékezésekkel, levéltári anyagokkal – egészítette ki, és így rekonstruálta az eseményeket. A kutatás mintegy két évig tartott, és több ország levéltáraira terjedt ki (Izraelben, az Egyesült Államokban, Romániában is kutatott a szerző).
A könyv főszereplője Komoly Ottó, aki mérnök volt és az első világháborút is megjárta. Később, a cionista mozgalommal kezdett szimpatizálni, majd annak vezető alakja lett. A mozgalomról Olosz Levente elmondta: „Akkoriban a magyar zsidóság nagy része integrált volt, ezért a cionizmus nem tudott megerősödni, ezt a helyzetet ugyanakkor a Trianon utáni változások, az antiszemitizmus erősödése és a zsidótörvények átalakították.” A cionista mozgalom nemzetközi szinten is működött: egyebek mellett Erdélyben bújtatták a menekülőket, szállást, élelmet és ruházatot adtak nekik.
A német megszállás fordulópontot jelentett, ugyanis 1944. március 19-e után megszűnt minden kapcsolatuk azokkal, akiktől korábban segítséget remélhettek. A szerző emlékeztetett, hogy a zsidó vezetők tárgyalásokkal és beadványokkal próbáltak fellépni az akkori kormányzat felé, azonban ezek hatástalanok maradtak. Felmerült az alku lehetősége a nácikkal, amelynek legismertebb eredménye az úgynevezett a Kasztner-vonat volt, amikor is mintegy 1700 ember jutott ki Svájcba. A beszélgetésen felvetődött, hogy ez komoly morális dilemmákat indított el, hiszen felmerül, hogy mennyiben volt mentés és mennyiben árulás azokkal szemben, akik nem kerültek fel a vonatra. Léteztek ugyanakkor kisebb léptékű mentések: hamis papírok készítése, határátlépések szervezése, bújtatás. Komoly Ottó kulcsszerepet játszott a gyermekmentésben, több ezer gyermek életét megmentve. Felvetődött a beszélgetésen az is, hogy miért nem volt széles körű fegyveres ellenállás. A fő okok közül Olosz Levente az idő- és a fegyverhiányt említette, valamint azt, hogy a férfiak többsége munkaszolgálaton volt. Mindezek ellenére voltak kisebb akciók, például a józsefvárosi ellenállás. Úgy tudni, Komoly Ottót Budapesten, 1944 végén – a Nemzetközi Vöröskereszt védelmének ellenére – feltehetően nyilasok hurcolták el.
Szöveg: Harangozó Éva
Fotó: Szilágyi Dénes