A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Vallás és Társadalom Kutatóintézete (VTKI) egész napos tudományos konferenciát rendezett A szekularizáció mint történelmi paradigma – szekularizáció és jog címmel december 12-én, a Ludovika Főépület Zrínyi Termében.
Ujházi Lóránd, az NKE EJKK VTKI intézetvezetője megnyitóbeszédében hangsúlyozta: a szekularizáció, amelyet nem pusztán elméleti kérdésként, hanem olyan valóságként kezel, amely alapvetően formálja az állam, az egyház és a társadalmi kohézió viszonyát. Kiemelte, hogy a szekularizáció problematikája túlmutat a teológiai és egyházi kérdéseken, meghatározza a közélet normáit, az oktatás kereteit és a vallás társadalmi láthatóságát. Katolikus világnézeti szempontból különösen fontos különbséget tenni a szekularizáció (mint társadalmi folyamat, a vallás magánüggyé válása) és a szekularizáció (mint normatív ideológia) között, amely időnként vallásellenes formát ölthet. A katolikus gondolkodás célja nem a modern világi állam elutasítása, hanem annak megértése, hogyan élhető meg a vallásszabadság és a lelkiismereti szabadság egy valóban igazságos és szekuláris államban.
Ujházi Lóránd figyelmeztetett az úgynevezett szekuláris fundamentalizmusra vagy szekuláris intoleranciára, amikor a vallást nem csak kiszorítják a közéletből, hanem ellenségesen is viszonyulnak hozzá. Ezzel összefüggésben említette XVI. Benedek pápa figyelmeztetéseit a vallástalanított értelem veszélyére, amely egy látszólag semleges, de valójában mélyen ideologikus racionalitást tesz kizárólagossá. A vallás és az állam viszonyát érintve Robert Spaemann gondolatát is megosztotta, amely szerint az erkölcsi horizont nélküli technikai értelem könnyen emberellenes eredményekhez vezet. Ujházi Lóránd XVI. Benedeket idézte, aki szerint Európának érett, megtisztult és szolgáló kereszténységre van szüksége egy olyan szekuláris közegben, ahol a hit már nem magától értetődő. Ezt a kihívást egyszerre nevezte intellektuálisnak, spirituálisnak és társadalminak, hangsúlyozva a konferencia létfontosságú témáját.
Birher Nándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának (BTK) dékánja bevezető beszédében csatlakozott ahhoz a gondolathoz, hogy a konferencia létfontosságú, sőt, egzisztenciális kérdéseket vizsgál. A szekularizáció fogalmával való első találkozásáról beszélve a dékán megemlítette Békés Gellért Istenkeresés című könyvét, és felidézte annak sorait az erkölcsi felelősség súlyáról, amelyet az ember egyedül képtelen elviselni, és azt, hogy az emberi ész és tisztesség a világért érzett felelősség alatt szinte kiált Isten után.
Botos Máté, a PPKE BTK Politológia Tanszékének vezetője is köszöntötte a jelenlévőket. Emlékeztetett arra, hogy a Pázmány Péter által alapított egyetem alapítólevelének egyik mondata az állam és az egyház kormányzására alkalmas emberek neveléséről szólt. Botos Máté szerint az NKE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alkalmas e feladat betöltésére. Kiemelte, hogy az emberi élet spirituális dimenziói nem választhatók el, példának hozva a Notre Dame újjáépítését. Mint fogalmazott: a konferenciasorozat célja, hogy feldolgozza, mi történt az elmúlt évszázadok során, mivel a szekularizációt történetileg vizsgálható folyamatnak tekintik.
A délelőtti szekciót Török Bernát, az NKE EJKK főigazgatója vezette. Schanda Balázs, a PPKE Jog- és Államtudományi Karának (JÁK) egyetemi tanára, az Alkotmánybíróság bírája az eskütétel intézményét vizsgálta: bemutatta a magyar jogban megmaradt vallási formula („Isten engem úgy segéljen”) alkotmányos hátterét. A források szerint a jogrendszerben az ígérő eskünek van régi hagyománya, ellentétben az állító esküvel, amit a régi polgári perrendtartás is kizárt. Az eskü hagyományos értelemben Istenre vagy szent dologra tett ünnepélyes ígéret. Történelmi szempontból jelentős, hogy a protestánsok hivatalviselési lehetősége a jogalkotásban azzal nyílt meg, hogy az eskü szövegéből elhagyhatóvá vált a Szűz Máriára és a szentekre történő utalás. A modern jogban a rendszerváltoztatás után, 1993-ban, az állampolgársági törvény hozta vissza az eskü és a fogadalom kettősségét. A klasszikus eskü az „esküszöm az élő Istenre” formulát tartalmazza, és az „Isten engem úgy segéljen” fohásszal zárul. Ezzel szemben a fogadalom a „Becsületemre és lelkiismeretemre fogadom” fordulattal él, amelyből hiányzik az Istenre utaló megerősítő szó. Schanda Balázs szerint azonban mára alapvető zavar tapasztalható, és gyakran tesznek „eskünek nevezett fogadalmat”. A 2012-es törvényváltoztatás nyomán a közjogi tisztségviselők eskütételekor már gyakran a fogadom szó szerepel az esküszöm helyett, az esküben a szó nem hangzik el. Ennek ellenére az eskü intézményének célja az ünnepélyesség biztosítása, és az, hogy a hivatalt betöltő személy reflektáljon a feladatára és a küldetésére. A jogalkotó ezzel a jogon kívüli szempontokat próbálja mobilizálni. Egy hívő ember számára ez lehetőséget ad a Teremtő iránti felelősség tudatosítására, tudva, hogy elszámolással tartozik majd egy nagyobb hatalom előtt, ami többet jelent, mint pusztán a pozitív jog betartása. A jelenlegi gyakorlatban a jogrendszer intézményes lehetőséget ad arra, hogy a kinevezett személy – ha ez a meggyőződéséből fakad – opcionálisan kiegészítse a szöveget az „Isten engem úgy segéljen” fordulattal.
Birher Nándor előadásának középpontjában a szabályozás komplexitása állt, amelyet a modern társadalmak egyik meghatározó jelenségének tart. A szabályozás nemcsak jogi előírásokból, hanem erkölcsi szabályokból, vallási parancsokból, szokásokból és technikai normákból áll, amelyek kölcsönhatásban állnak egymással. A normativitás alapja mély antropológiai jelenség: az ember társas lényként saját létezési módjából fakadóan alkot szabályokat és képes a folyamatosan változó anyagi kontextust örök érvényű értékekké alakítani. Az előadás szerint a modern társadalmakban a szabályok mennyisége nő, de az azokat megalapozó értékszint hatása csökken. Ennek eredménye, hogy a jogalkotás inkább technikai folyamattá, semmint társadalmi reflexió eszközévé válik. Az előadó hangsúlyozza, hogy minden normának saját kódja alapján kell működnie, amit nem szabad összekeverni, ugyanakkor viszont ezek nem is függetlenek egymástól, hanem többpólusú, hálózatos kapcsolatrendszert alkotnak. Ha a normarendszerek kapcsolatai elszakadnak, a szabályozás kiszámíthatatlanná válhat, például, ha csak a jogra alapozunk, az könnyen a megfelelési paradigma uralkodóvá válásához vezet, amelyben a szabálykövetés kizárólag technikai kritériumokkal mérhető, az erkölcsi és vallási szempontok pedig perifériára szorulnak. A globalizáció tovább nehezíti a helyzetet, mivel a normák előállításának helye kikerül a nemzeti államok keretei közül, hálózatos térben jön létre, ahol a globális szereplők gyakran csak a minimális, szabványokban megfogalmazott követelményeket teljesítik
Rixer Ádám, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanára a hit és jog kapcsolatrendszeréről beszélt a 21. századi Magyarországon, valamint a vallási jelenségek jogi szabályozására vonatkozó új irányokról. Az előadó feltette a kérdést, hogyan kerüli el a világi jog, hogy anyagi és eljárási struktúrái ellentmondásba kerüljenek a vallási közösségek írott vagy íratlan normáival. A feszültség csökkentésének egyik eszköze az, amikor a kivételek a jog általános elveiből következnek, külön rendelkezés nélkül is, például, ha valami nem jogellenes, amennyiben önkéntességen alapul. Ezen túlmenően a lelkiismereti és vallásszabadság alapvető intézményeinek rögzítése is segíti az említett feszültségek csökkentését. Rixer Ádám kitért arra, hogy a szekularizált világ utat nyitott a vallásszabadságnak, de egyértelművé tette, hogy ezt nemcsak a vallások iránti tiszteletből teszi, hanem a vallással ellentétes eszmék propagálására is. A mai magyar jogrendszer szempontjából fontos, hogy az Alaptörvényben szereplő „keresztény” fogalom egyfajta politikai ideológia tárgyiasulása. Az Alaptörvény létrejöttekor a kereszténységre inkább eszmei és szellemi nyelvként tekintettek, szemben a keresztény közösségek felfogásával, akik életformaként definiálják a hitet. Rixer Ádám véleménye szerint a vallási jelentőség növekedése várható a növekvő számú egyházi humán közszolgáltatást nyújtó intézményben, ahol a belső szabályzatok egyre több vallási elvet és utalást tartalmaznak. Ezen felül átalakulások zajlanak a szolgáltatói szférában – mutatott rá, ahol egyre több a muszlim hátterű munkavállaló, és az új vallási mozgalmak kapcsán megfigyelhető a „vallási fesztivalizáció” és a vallási fogyasztás radikális átalakulása.
Fröhlich Johanna, az NKE EJKK Politika- és Államelméleti Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa a klasszikus és az új természetjog közötti folytonosságot és különbségeket ismertette Hörcher Ferenccel történő kutatásaira alapozva, különös figyelmet szentelve az új természetjog irányzatának. Fröhlich Johanna hangsúlyozta, hogy ez az irányzat a természetjogot elsősorban racionális, gyakorlati észre alapozó érvekkel védelmezi, nem feltétlenül teológiai alapokon. Az iskola középpontjában a gyakorlati ész prioritása áll a spekulatív elméleti ismerettel szemben, valamint az alapvető emberi fogalma, amelyek összemérhetetlenek és egyetemesek. Ezek közé tartozik a többi között az élet, a tudás, a barátság, a házasság és a családi kapcsolatok védelme. Az előadó kiemelte, hogy az új természetjog nem biológiai vagy fizikai természetfogalomra épít, hanem a cselekvés és a gyakorlati értelem dimenziójára. Ezáltal képes racionális érvekkel részt venni a kortárs erkölcsi, jogi és politikai vitákban – például az életvédelem, a házasság meghatározása vagy a szülői jogok kérdéseiben –, hasonló módon, ahogy a vallási érvek is jelen lehetnek a nyilvános diskurzusban, anélkül hogy dominálnának. Fröhlich Johanna rámutatott arra, hogy Magyarországon ez az irányzat viszonylag kevésbé ismert, pedig releváns válaszokat kínálhat a mai társadalmi és jogi kihívásokra.
Benkő Orsolya, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karának (ÁJK) adjunktusa a vallási érvek szerepét vizsgálta a közéleti vitákban, különös hangsúlyt fektetve arra az igényre, hogy a vallási érveket ne kelljen lefordítani valamilyen semleges nyelvezetre, hogy azok mindenki számára hozzáférhetővé váljanak. Az előadó kifejtette, hogy ez a kérdés a szekularizáció, valamint az állam és a vallás dinamikájának egy alacsonyabb szintjén zajlik, mint a jogalkotás vagy annak indokolása. Az előadás három alkotmányjogi szempontból fontos tematikát azonosított, amelyek a vallási érvek közéleti használatának megítéléséhez adnak támpontot: az állam világnézeti semlegessége, az egyenlőség eszméje és az identitás kérdése (állami, nemzeti, alkotmányos). A semlegesség alapvető definíciója az, hogy szükség van egy közös nyelvre a közös világhoz, hogy az emberek megértsék egymást, mivel a meggyőződésük nem közös. Ez szükségessé teheti a vallási érvek lefordítását egy „vallásilag semleges” vagy mindenki számára hozzáférhető érvrendszerre. A semlegesség szakirodalma vízválasztó kérdésként kezeli ezt, megkülönböztetve például harcos és nyitott semlegességet, illetve jótékony és ellenséges szekularizáció.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) joggyakorlatában a semlegesség követelménye alapvetően a közhatalmat gyakorlókat terheli. Azonban a gyakorlat kiterjesztő felfogásában már a közalkalmazottakra, közszolgáltatást végzőkre (például állami oktatási intézmények oktatóira) is vonatkozik a semlegesség megtartásának követelménye. Egyes esetekben a korlátozás kiterjedhet az állami egyetemek diákjaira is a vallási jelképek viselésének tekintetében. Benkő Orsolya hangsúlyozta, hogy az egyenlőség eszmei szintjét vizsgálja, melyet szándékosan elkülönít az alapjogi szinttől vagy a törvényi szintű diszkrimináció tilalmától. Az eszmei szintű megközelítés szerint „legyen minden egyenlő”. Neves jogkutatók szerint az egyenlőség eszméje ahhoz vezet, hogy a vallás magánüggyé válik a közügy helyett, mivel a vallások többségének bizonyos nézetei összeegyeztethetetlenek a társadalmi egyenlőséggel. Ez a kategória sokkal inkább az államot képviselő személyeket érinti, mint a magánszemélyeket. A nemzeti, alkotmányos vagy állami identitás megközelítése szerint az állam vállalhat valamilyen identitást, amelynek része lehet a kulturális identitás, ezen belül pedig az adott ország kultúráját meghatározó vallási identitás. Ez a megközelítés indokolhatja a közhatalmat gyakorló személyek vallási megnyilvánulásait. Ezzel kapcsolatban két álláspont ütközik: az egyik szerint a közhatalmat gyakorlók nem alapjogi jogalanyok, míg a másik szerint ők is jogosultak a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogra közhatalmi minőségük gyakorlása során.
A délutáni első blokkot Schanda Balázs elnökölte. Török Bernát az ember „empíria feletti” dimenziójának védelmét helyezte a mesterséges intelligencia korába, és azt elemezte, hogy a kizárólag empirikus-mérhető emberkép milyen jogi és antropológiai következményekkel jár. Vértesy László, az NKE ÁNTK Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Tanszék egyetemi docense a vallás és a pénzügyi rendszer kölcsönhatásait mutatta be: az iszlám kamattilalomtól a keresztény uzsora-kritikán át a mai ESG- és fenntarthatósági követelményekig, kiemelve, hogy a pénzügyi szféra saját erkölcsi normarendszert alakított ki. Landi Balázs, a PPKE JÁK egyetemi docense a halál fogalmának polgári jogi változásait vette sorra (klinikai halál, agyhalál, eutanázia, méltóságteljes halál), és azt vizsgálta, hogy a szekularizáció hogyan módosította a halál időpontjának jogi meghatározását és az azzal kapcsolatos rendelkezési jogokat.
Kiss Amarilla, a PPKE BTK egyetemi adjunktusa az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatát elemezte a szekularizáció szempontjából, és arra kereste a választ, hogy a bíróság döntései mennyiben tükröznek semlegességi vagy inkább aktív szekularizációs tendenciát. A második szekció Botos Máté vezetésével folytatódott. Ujházi Lóránd a világi jog hatását vizsgálta az egyházi közigazgatási és fegyelmi eljárásokra, különösen a papi pedofília ügyek kezelése terén, és azt, hogy a kötelező világi feljelentési kötelezettség mennyiben változtatja meg az egyházi autonómiát.
Tahyné dr. Kovács Ágnes, a PPKE JÁK egyetemi docense a környezetjog racionális-instrumentális szemléletét állította szembe a teremtésvédelem szakrális megközelítésével, valamint a „természet jogai” koncepciójával, és megvizsgálta a lehetséges párbeszédi pontokat. Fekete Balázs, az ELTE ÁJK Jogösszehasonlító és Jogelméleti Tanszékének vezetője a modern jogtudomány teológiai gyökereit mutatta be, és azt elemezte, hogy ezek a fogalmak mennyiben őrzik meg eredeti teológiai tartalmukat a szekularizált jogrendszerekben.
A konferencia kiemelt vendége a Chantal Delsol francia konzervatív filozófus volt, aki arról beszélt, hogy mi történik a világi állammal, miután az erkölcsi tanítói szerep átkerült az egyháztól az államhoz. Szerinte a szekularizáció nem egyszerűen az egyházak háttérbe szorulását jelenti, hanem egy teljes erkölcsi hatalomátadást: a korábbi keresztény erkölcsi autoritás helyét mára az állam, az alkotmánybíróságok, az európai bíróságok és a politikai-ideológiai irányelvek vették át. Ez az új „állami morális magisztérium” azonban nem semleges, hanem saját, gyakran a hagyományos keresztény értékekkel ellentétes erkölcsi tanrendszert épít ki – így a szekuláris állam paradox módon maga válik egyfajta új „egyházzá”.
A szervezők jelezték, a konferencia előadásai alapján tanulmánykötet készül, amely várhatóan 2026 első felében jelenik meg.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes