A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) John Lukacs Intézet (JLI) konferenciát tartott az ázsiai feltörekvő hatalmak világrendre gyakorolt hatásáról október 30-án, a Ludovika Főépület Zrínyi termében.
Pier Paolo Pigozzi, az NKE nemzetközi rektorhelyettese köszöntő beszédében kiemelte, hogy a konferencia témája – a globális rend átalakulása és az ázsiai hatalmak felemelkedése – rendkívül időszerű. A rektorhelyettes hangsúlyozta, az NKE a közszolgálat oktatásának és a nemzeti, illetve nemzetközi kérdések kutatásának központja. „Fontosnak tartjuk, hogy hallgatóink elméleti és gyakorlati tudást is szerezzenek, felvértezve magukat a mai világ kihívásaira” – fogalmazott Pier Paolo Pigozzi, hozzátéve: a Ludovika folyamatosan fejleszti nemzetközi kapcsolatait ösztöndíjprogramokkal és mobilitási lehetőségekkel, hogy a világ minden tájáról érkező emberek együtt keressenek válaszokat a globális kérdésekre. A rektorhelyettes hangsúlyozta, hogy az egyetemen működő kutatóintézetek – köztük a JLI Kína és az Indopacifikus Régió Kutatási Programja – fontos szerepet játszanak a jövő geopolitikai változásainak megértésében.
„Normák és intézmények a világrend újraírásában” című nyitóelőadásában Showei He professzor, a University of Northampton oktatója saját kutatásain keresztül mutatta be a kínai vállalatok felemelkedését és innovációs erejét. Felszólalásában emlékeztetett, hogy az elmúlt húsz évben a kínai vállalatok aránya drámaian nőtt a világ legnagyobb cégei között, miközben a hagyományos nyugati gazdaságok (Egyesült Királyság, Németország, Japán, Franciaország) súlya csökkent. A kínai cégek egyre több forrást fordítanak kutatás-fejlesztésre és innovációra, a „gyenge minőségű, olcsó termékek” képe fokozatosan megváltozik. Kína különösen erős az energiahatékonysági, megújulóenergia-, vasúti és elektronikai iparágakban, de még gyengébb például biotechnológiában és mikrochipgyártásban – noha ezekben is gyors fejlődés tapasztalható. A professzor arra is rámutatott, hogy a világrend átalakulása nemcsak politikai és gazdasági intézményekben (mint az IMF vagy a Világbank) érhető tetten, hanem az ipari szabványok és technológiai normák kialakításában is, ahol a kínai cégek egyre nagyobb szerepet játszanak (pl. 5G, 6G, mesterséges intelligencia, robotika, akkumulátoripar). Végül saját kutatásáról beszélt, amelyben kínai vállalatok brit technológiai cégekbe történő befektetéseit vizsgálta: megállapította, hogy a tudásáramlás kétirányú: a kínai cégek ugyan tanulnak a nyugati technológiákból, de a brit leányvállalatok is profitálnak a kínai anyacégek tapasztalataiból – például a vasúti és szélenergia-berendezések fejlesztésében.
Az előadást követő kerekasztal-beszélgetésen, amelyen Showei He professzor mellett Szakáli Máté, a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának kutatója, Háda Béla, a JLI tudományos munkatársa és Eszterhai Viktor, a JLI tudományos munkatársa, a Kína és az Indopacifikus Régió Kutatási Programjának vezetője vett részt, és amelyet Vörös Zoltán, szintén a JLI Kína és az Indopacifikus Régió Kutatási Programjának vezető kutatója moderált, három ázsiai ország (Indonézia, India és Kína) példáján keresztül vizsgálták, hogyan viszonyulnak ezek a feltörekvő hatalmak a nemzetközi rend és normák átalakulásához, valamint milyen szerepet kívánnak betölteni a 21. századi globális rendszerben.
Szakáli Máté hangsúlyozta: Indonézia nem kihívója és nem másolója a fennálló világrendnek, hanem egy sajátos, pragmatikus és kapcsolatépítő megközelítést képvisel.
Főbb elemei ennek a hozzáállásnak a szabad és aktív külpolitika: Indonézia nem csatlakozik katonai szövetségekhez, de aktívan alakítja a szabályokat párbeszéden és együttműködésen keresztül. E mellett Jakarta a konfliktusokat nem konfrontációval, hanem intézményépítéssel oldja meg, például az ASEAN fórumokon és a közös hadgyakorlatokon keresztül fenntartva a párbeszédet. Összességében Indonézia nem új rendszert akar létrehozni, hanem a meglévőt teszi rugalmasabbá és befogadóbbá, egyfajta hidat képez Észak és Dél között, és a normák intézményesítésében látja a stabilitás kulcsát. Háda Béla szerint India külpolitikáját a függetlenség és önrendelkezés eszméje határozza meg: a „nem elkötelezettség” továbbra is az indiai stratégia alappillére. India célja, hogy kiegyensúlyozza Kína növekvő hatalmát, miközben fenntartja kapcsolatait a Nyugattal – például az USA-val és az EU-val. Gazdasági és technológiai téren igyekszik önellátó lenni, de Kínával továbbra is versenyhátrányban van az információs, hadi és mesterséges intelligencia-technológiákban. A szakértő szerint India így a „harmadik pólus” szerepét kívánja betölteni a nagyhatalmi versenyben, saját civilizációs hagyományaira és a „globális Dél” érdekeire támaszkodva. Eszterhai Viktor úgy látja: Kína szerepe egyfajta normateremtés és intézményépítés a globális Dél számára. A 2008-as válság után, az amerikai dominancia gyengülésével Kína aktívabban kezdte formálni környezetét, elsősorban gazdasági eszközökkel (pl. az „Egy övezet, egy út” kezdeményezéssel). Emlékeztetett, hogy az első Trump-adminisztráció idején az USA elkezdte megbontani a korábbi szabályrendszert, ami Kínát arra ösztönözte, hogy saját globális kezdeményezéseket indítson: nem új szabályokat, hanem alternatív kereteket kínálnak a globális Dél országai számára, amelyek nyitottak Kína együttműködési modelljére. A kutató kiemelte: Kína célja, hogy kapacitásait (gazdasági, technológiai) és intézményes hatását növelje, különösen a globális Délen, ahol nagyobb fogadókészség mutatkozik az új normák iránt.
„Az új rend próbája: a globális Dél nézőpontjai a normákról és intézményekről” címmel tartott előadást Tarrósy István, a Pécsi Tudományegyetem Politikai Tudományok és Nemzetközi Tanulmányok Tanszékének oktatója, az Afrikai Tanulmányok vezetője. A professzor kiindulópontja az volt, hogy a Globális Dél nem homogén, hanem rendkívül sokszínű régiók, országok és társadalmak összessége (a fejlettebb Brazíliától egészen a szegényebb államokig, mint Csád vagy a Maldív-szigetek). A szakértő kiemelte azt is, hogy a „Globális Dél” kifejezés ma nem csupán földrajzi, hanem politikai-gazdasági identitást is jelent: a „Dél” országai egyre inkább önálló normákat, intézményi megoldásokat és fejlődési modelleket próbálnak létrehozni, nem pusztán átvenni a Nyugatét. Afrika esetét kiemelve a professzor úgy fogalmazott, a kontinens lehetőség és kihívás egyszerre: belső társadalmi és külső geopolitikai tényezők együttesen formálják a politikai berendezkedéseket. A kontinensen sok helyen tapasztalható gyenge állami működés, korrupció, amelyek akadályozzák az egységes fellépést és az önálló normateremtést. Ugyanakkor nő Afrika mozgástere: ma már képes egymás ellen kijátszani a nagyhatalmakat (USA, Kína, Oroszország, India, Törökország stb.), ami erősítheti tárgyalási pozícióját. Az Afrikai Unió „Agenda 2063” programja egy új, önálló afrikai jövőképet hirdet, amely fejlesztést, integrációt és közös identitást tűz ki célul.
A konferencia záró szakaszában tartott kerekasztal-beszélgetés a Globális Dél, Kína és a nemzetközi fejlesztési rendszer átalakulásának kérdéseit vitatta meg több nézőpontból Tarrósy István, Czirják Ráhel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi fejlesztési vezetője, valamint Vörös Zoltán és Eszterhai Viktor moderátor. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat képviselője bevezetőjében bemutatta szervezetük nemzetközi tevékenységét: több mint tíz országban működnek, főként Afrikában és a Közel-Keleten, ahol oktatással, egészségüggyel és városfejlesztéssel foglalkoznak. A felszólaló rámutatott, hogy Kína új narratívát hozott a nemzetközi fejlesztési térbe az úgynevezett „fejlődő országok közötti egyenrangú partnerség” üzenetével, és ezzel részben átalakította az európai donorok retorikáját is. Vörös Zoltán Kína nemzetközi helyzetét elemezte, kiemelve: Peking „kettős arcot” mutat: egyrészt még mindig fejlődő ország, amely függ a globális intézményrendszertől (külkereskedelmi szabályok, nemzetközi pénzügyi struktúrák), másrészt már fejlett és technológiailag domináns hatalom, különösen az ipar, az energetika és a digitális szektor területén. Kína egyszerre használja a meglévő intézményeket (ENSZ, Világbank) és hozza létre a saját alternatív struktúráit (pl. BRICS, Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank). Szerinte ez a kettősség a „felkészülés a többpólusú világra” stratégiáját mutatja. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a Globális Dél országai között még nincs közös stratégiai identitás, de a közös érdekek – gazdasági önállóság, technológiai fejlődés, méltányos képviselet – összekötik őket, és Kína ebben a hálózatban egyre inkább meghatározó közvetítő és formáló hatalom. A jövő világrendje többpólusú, rugalmas és partnerségen alapuló rendszer felé halad, ahol az új hatalmak – különösen Kína – már nem csupán résztvevők, hanem alakítók is.
Szöveg: Harangozó Éva
Fotó: Szilágyi Dénes