Alapjogok a mesterséges intelligencia korában

A mesterséges intelligencia (MI) társadalomra és az alapjogokra gyakorolt hatásairól, valamint a technológia lehetséges jogi szabályozásáról cseréltek eszmét a terület hazai és európai szakértői az egyetemen.

Alapjogok a mesterséges intelligencia korában címmel rendezett konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Információs Társadalom Kutatóintézete (ITKI) szeptember 26-án, a Ludovika Főépület Széchenyi Dísztermében az Európai Unió Tanácsának 2024-es magyar elnöksége rendezvényeként.

„Konferenciánk mai témája az EU jogalkotó tevékenysége és az akadémiai kutatások metszetében van” – kezdte köszöntőjét a konferencián Török Bernát, az NKE EJJK igazgatója, az ITKI intézetvezetője. – „Mindkettő célja, hogy a társadalom hasznára fordítsák a folyamatosan fejlődő digitális világ vívmányait” – fogalmazott.

„A személyes adatok védelme továbbra is kiemelten fontos terület, az MI-re vonatkozó szabályozás a GDPR alapelveire épít, így azok rendelkezéseit kell követni” – hangsúlyozta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. „A megbízhatóság régi európai mérce, ez alapján gyártunk évtizedek óta ipari termékeket.”

„Az AI Act a megbízható MI szabályait is lefektette” – emelte ki az eseményen Kilian Gross, az Európai Bizottság Tartalmak, Technológiák és Kommunikációs Hálózatok Főigazgatóságának (CNECT) egységvezetője. Őt David Reichel, az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének projektvezetője követte, aki hangsúlyozta, a hatékonyság mint cél nem lehet elég ahhoz, hogy az alapjogokat a háttérbe szorítsuk.

A konferencia Az MI és az alapvető jogok című panelbeszélgetésén Sorbán Kinga, az ITKI kutatója, az Európai Unió Tanácsa távközléssel és az információs társadalommal foglalkozó munkacsoportjának alelnöke moderálásával Turbék Zoltán, Magyarország Állandó ENSZ Képviseletének ideiglenes ügyvivője; Aszódi Nikolett, az AlgorithmWatch politikai és érdekképviseleti menedzsere; Angeliki Dedopoulou, a Meta MI és fintech területekért felelős EU-politikai menedzsere; valamint Julien Chasserieau, a DigitalEurope MI és adatpolitika területért felelős társigazgatója cseréltek eszmét.

A konferenciáról részletesen is olvashat az egyetem tudományos portálja, a ludovika.hu cikkében.

Szöveg: Sarnyai Tibor
Fotó: Szilágyi Dénes