A keresztény nacionalizmus szerepe az amerikai politikai gondolkodásban

Stephen Wolfe, a kortárs amerikai konzervatív keresztény és politikai gondolkodás kiemelkedő alakja tartott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Molnár Tamás Kutatóintézet meghívására szeptember 17-én, az egyetem John Lukacs Társalgójában. Wolfe The Case for the Christian Nationalism (Érvek a keresztény nacionalizmus mellett) című műve 2022-ben elnyerte az év könyve díjat az Egyesült Államokban. A rendezvény célja a kortárs amerikai gondolkodás mélyebb megértése és vitája, a kulturális-politikai diskurzusok alaposabb feltárása volt.

Stephen Wolfe előadása az amerikai konzervativizmus történeti kontextusával foglalkozott a második világháború után, fókuszálva a konzervatív mozgalom belső feszültségeire, majd kiemelve annak megerősödését és a neokonzervatív hatást Ronald Reagan elnök idején. Szót ejtett olyan gondolkodókról is, mint William F. Buckley amerikai konzervatív író.

Az előadó először a keresztény nacionalizmus és az amerikai jobboldal történetét taglalta a második világháború után. „A protestantizmus volt a domináns vallási erő az Egyesült Államokban, amely az I. világháború után liberalizálódni kezdett” – emelte ki Wolfe. A második világháború után a baloldal előretörésével párhuzamosan a konzervatív mozgalmak, – ide sorolható a National Review megalapítása – középpontba kerültek. Wolfe hangsúlyozta, hogy a katolikusok hagyománytisztelete kulcsszerepet játszott a konzervatív mozgalom kiszélesedésében az 1950-es években.

Az ’50-es évek konzervatívjai, mint Buckley, új politikai áramlatokat indítottak, azonban – mint mondta – a jobboldal jelenlegi polarizáltsága az akkori szélsőjobboldal és a populista jobboldal közötti harcot tükrözi. Az ’50-es és ’60-as évek történései jelentős átalakulásokat hoztak a vallás és a politika kapcsolatában, kiemelve Barry Goldwater republikánus szenátor 1964-es kampányát, amely kulcsszerepet játszott a konzervatívok számára, és ez az időszak alapvetően formálta a vallás, politika és közpolitika viszonyát az Egyesült Államokban.

Wolfe előadásában kitért arra is, hogy az 1965-ös bevándorlási törvény alapvetően megváltoztatta a bevándorlási politikát az Egyesült Államokban: felhívta a figyelmet, hogy az 1924 óta érvényben lévő szigorú korlátozások eltörlésével az 1965-ös törvény radikális változásokat hozott, amelyek részben a mai bevándorlási problémák gyökerei. Az előadó zárásként Donald Trump 2016-os választási győzelmét elemezte: mint mondta, a volt elnök akkori felemelkedését a hagyományos amerikai értékek visszatérésének vágya táplálta. Elemzését összekapcsolta a történelmi konzervatív stratégiákkal és a hagyományos, valamint neokonzervatív ideológiák közötti folyamatos vitával. Hozzátette, hogy a mostani, 2024-es elnökválasztás a hagyományos politikai elit és a populisták közötti megosztottság folytatásának tekinthető, mivel Trump és Kamala Harris eltérő ideológiákat képviselnek.

Az előadást követő kerekasztal-beszélgetés Molnár Attila Károly eszmetörténész vezetésével a keresztény nacionalizmus körüli vitára és az államok a vallásos oktatásban betöltött szerepére fókuszált. Felvetődött, hogy az Earl Warren vezette Legfelsőbb Bíróság az 1950-es és ’60-as évekbeli döntései tévesek, és hogy az államoknak és megyéknek joguk lenne vallási elemeket beépíteni a tantervükbe és törvényeikbe, ahogy azt az Amerikai Egyesült Alkotmányának első kiegészítése is megengedi. Úgy vélik, hogy a közösségi média, különösen a Twitter, felhatalmazta az új jobboldalt, hogy ellenálljon a liberális rendszer nyomásának.

Kérdésre válaszolva Wolfe kifejtette: az Egyesült Államok demográfiai átalakulásait elemezve megállapítható, hogy csökkent az utóbbi években a keresztény nacionalizmus támogatása.  Megemlítette továbbá azt is, hogy a jobboldal gyakran késve reagál a politikai változásokra és a proaktív fellépés szükségességét sürgette.

Szöveg: Harangozó Éva
Fotó: Szilágyi Dénes