Az eseményen Deli Gergely, egyetemünk rektora úgy fogalmazott: új űrkorszak hajnalán járunk, amely egy újszerű űrverseny kihívásait hozza. „Az európai államok egyre aktívabb politikát folytatnak e területen, így eljött az ideje annak, hogy oktatással, képzéssel támogassuk a jogászok és döntéshozók következő generációját” – mondta. Hozzátette: a Világűrjog- és Politika Kutatóintézet jogi és szakpolitikai segítséget is nyújt a magyar kormánynak és az iparági szereplőknek, emellett nagy hangsúlyt fektet az oktatásra. Az Intézet révén egyetemünk a UniSpace program koordinálásáért is felel, emellett 2024-től egy nemzetközi, interdiszciplináris űrpolitikai képzési program létrehozását tervezi. Deli Gergely köszönetét fejezte ki az ECSL-nek az elmúlt három évben nyújtott kiemelkedő támogatásért és együttműködésért, bízva abban, hogy a közös munka a legmagasabb szakmai szinteken folytatódhat majd. „Szívesen megszerveznénk például a Manfred Lachs világűrjogi perbeszédverseny európai fordulóját” – jelezte. Köszönetet mondott a szervezőknek, oktatóknak, és támogató partnereknek – kiemelten a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak – a színvonalas, rekordszámú résztvevőt vonzó szakmai eseményért.
Ezt követően Philippe Achilleas, az Université Paris-Saclay professzora az ECSL nevében megköszönte a résztvevők lelkesedését, akiknek, mint mondta, nem volt könnyű dolguk a csoportos projektmunkával. Köszönetet mondott a szervezőknek is, kiemelve Bartóki-Gönczy Balázst, a Világűrjog és -Politika Kutatóintézet vezetőjét. „Büszkék vagyunk arra, hogy a jövő űrjogászaival dolgozhattunk” – fogalmazott Philippe Achilleas, hozzátéve: jóllehet a nyári egyetemnek vége, ő maga még nem utazik vissza. Ugyanis egy megállapodást írnak alá az Erasmus program keretében, így Párizsban is várják majd a magyar hallgatókat, oktatókat.
A professzor részletes szakmai visszajelzést adott a hallgatóknak a projektmunkára és prezentációra, értékelve a tartalmi-szakmai szempontokat és az előadásmódot. Végezetül ismertették a díjazott prezentációkat, majd az oklevelek átadásával zárult a rendezvény.
Szöveg: Kovács Lilla
Fotó. Szilágyi Dénes