Magyarország modernkori történelmét átlengi a pesszimizmus, a megélt krízisek emléke. Azonban lehet hazánk történelmét akár fordítva is nézni, azaz a talpra állások és a kiegyezések, s a konszenzusteremtő vezetők történeteként. E sikertörténetről is szó esett egy egyetemi konferencián.
A „politikai” fogalmának értelmezései a magyar politikai eszmetörténetben címmel szervezett egész napos eszmetörténeti és politikaelméleti konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Politika- és Államelméleti Kutatóintézete (PÁK) június 15-én a Ludovika Főépületében. Az eseményen közel húsz, zömében a PÁK és az NKE EJKK Molnár Tamás Kutatóintézet (MTKI) kötelékbe tartozó kutató fejtette ki gondolatait a témában. A konferencia vitaindító beszédét Thomas Lorman, a University College London (UCL) Szlavisztikai és Kelet-Európai Tanulmányok Iskolájának tanára tartotta, aki az Egy meglepő sikertörténet. Magyar politika 1848–2023 között címet választotta előadásához. Kezdésként a marxista történészt, Berend T. Ivánt idézte, aki a nyolcvanas években nagy hatású előadásokat tartott arról Angliában, hogy Közép-Európa megélt krízisei annyira mélyek, hogy abból még a „helyes”, a szocialista ideológia sem képes a térséget kimozdítani. Thomas Lorman hangsúlyozta, ezt a nézetet mindenképpen módosítani kell: Magyarország nem kríziszóna. Bár társadalmát sokszor polarizálta és brutálisan elnyomta a tucatnyi alkalommal is megváltozó hatalom, mégis politikailag meglepően stabil. Thomas Lorman négy példát hozott arra, hogy a magyar politika hibái és eltérő ideológiái ellenére is újra és újra megtalálta a konszenzusokat, azt az utat, amely előre viszi a társadalmat. Az első konfliktus Kossuthé, akinek hívei sosem fogadták el a Habsburg uralmat, ám cserében a császár sem az önálló Magyarországot. Deák Ferenc és köre viszont tudta, hogy konszenzusra van szükség. 1919-ben Károlyi megismételte Kossuth forradalmát. Ennek sikertelensége után a Horthy-rendszer szintén a kiegyezésre törekedett.
A Rákosi-rendszer folytathatósága 1956 után radikálisan megkérdőjeleződött. A megoldást újra egy kiegyezés, egy élhető középút megtalálása jelentette. Ebből már hiányzott az előző rendszer brutalitása, fő célja pedig az emberek megélhetésének javítása volt. Végül, a rendszerváltozás után a Nyugathoz való kritika nélküli közeledés kivívta számos közép-európai politikus ellenállását. A második Orbán-kormány azonban 2010 után ismét megtalálta a középutat: megőrizte 1989 legfontosabb vívmányait, ám jóval mélyebbre tekintett vissza a magyar történelembe. Így ez a rendszer ismét irigylésre méltó politikai stabilitást hozott.
Thomas Lormanon kívül az eseményre a politikum fogalmának elméleti, valamint hazai eszmetörténeti vonatkozásáról előadással készült többek között az NKE-n kutató Bodnár-Király Tibor, Hőnich Henrik, Hörcher Ferenc, Kovács Eszter, Lajtai L. László, Nagy Ágoston, Nyirkos Tamás, Pap Milán, Petneházi Gábor, Pető Zoltán, Pócza Kálmán, Smrcz Ádám és Tóth Kálmán. Az eseményről részletesebben az egyetem tudományos platformján, a ludovika.hu cikkében olvashatnak.
Szöveg: Sarnyai Tibor
Fotó: Szilágyi Dénes