A mai világban jól érzékelhető körülmények képezték annak a kutatási projektnek az alapjait, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) A szekularizáció mint történelmi paradigma címmel közösen indított el 2020-ban – hangzott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megrendezett konferencián.
A két intézmény e kezdeményezés keretében tartott közös konferenciát A szekularizáció mint történelmi paradigma: a „szép” megváltozása elnevezéssel április 17-én az NKE Ludovika Főépület Zrínyi Termében, amelynek célja a szekularizáció folyamatának a művészeti területeken történő vizsgálata volt.
Török Bernát, az NKE Eötvös József Kutatóközpontjának igazgatója köszöntőjében felvázolta, hogy a kutatási projekt életre hívásának három fő szempontja a téma jelentősége és aktualitása; a kutatási projekt átfogó jellege; valamint a két egyetem hasonló gondolkodásmódja volt. Úgy fogalmazott: a szekularizáció a nyugati civilizáció egyik vagy akár legmeghatározóbb történeti folyamatának mondható, ami az elmúlt években meglehetősen aktuálissá vált. A szekularizáció kérdése meglehetősen sok tudományterületet érint, és számos tudományterület vizsgálja e kérdéskör szempontrendszerét – hívta fel a figyelmet. Ez a kutatási projekt arra vállalakozott, hogy a meghatározó tudományterületek összességéből merítve próbáljon meg tisztább képet adni arról, hogy ez a paradigma mit jelent számunkra kihívásaival és eredményeivel együtt a 21. században.
Kucsera Tamás Gergely, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és a Szent István Egyetem egyetemi tanár kifejtette, kevéssé vitatható az, hogy a vallás(os érzés) volt a művészet legelső motívuma az ember kultuszalkotó, rítusgyakorló tevékenysége által, és az is kevéssé lehet vita tárgya, hogy a vallásos hit talán a legmélyebb motívuma, mozgatórugója az embernek, illetve művészetének. A jelennel kapcsolatbaban azonban elmondható, hogy „egységes stílus híján a versengő alkotások – sok esetben – az összevethetetlenség viszonytalan viszonyában vannak. Nem volt ez mindig így” – fogalmazott. A modernitás egyik jellemzője a létteljesség eltűnése, amely nem annak megszűnését jelenti. Mindennek gyakorlati következménye viszont, hogy az emberi létérzékelést – még annak kísérleteit is – felváltotta a létezés, valamint annak szegmentált „fogyasztása” – hangsúlyozta Kucsera Tamás Gergely.
Szekularizálódhat-e a szépség? – tette fel a kérdést Görföl Tibor, a Pécsi Tudományegyetem habilitált egyetemi docense előadásában. Hogyha a szépség szekularizálódásának lehetőségéről beszélünk, akkor azt feltételezzük, hogy a szépségnek lényegi köze van a valláshoz – jelezte. Ha megvizsgáljuk a szekularizációval kapcsolatos legfőbb narratívákat, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a szépségnek nem szentelnek figyelmet – hangsúlyozta. Példaként hozta Charles Taylor filozófus A Secular Age című könyvét, amelynek olvasása szerinte a fent említett benyomást keltheti bennünk. A másik ilyen példa Hans Joas a Szent hatama (Die Macht des Heiligen) című munkája. Joas ebben a művében a „varázstalanodási” (a vallás fokozatos eltűnése az európai kultúrákban) paradigma, vagyis a Max Weber nevéhez fűződő szekularizálódási paradigma felülvizsgálatára vállalkozik – fogalmazott Görföl Tibor. Jonas arra a megállapításra jut, hogy amit Weber varázstalanodásnak nevez, az valójában három különböző folyamat nem éppen szerencsés összekapcsolását jelenti. Eszerint a várzstalanodás vonatkozik a transzcendenciához fűződő viszony megváltozására, a mágiához fűződő viszony megváltozására és a szakralitáshoz fűződő viszonynak a megváltozására – mondja Hans Joas – ezeket Weber összekeveri, és ebből adódik az a téves benyomás, hogy egy egyenes vonalú, feltartóztathatatlan varázstalanodási folyamat alkotja az európai kultúra mélyrétegét, már a görög filozófiától kezdődően. A mikor Joas a varázstalanodási elgondolásról beszél, akkor a szépségnek egyáltalán nem szentel figyelmet – hangsúlyozta Görföl Tibor. Megjegyezte, ugyanakkor arra a kérdésre, hogy hol lehet felfedezni a szépet, más szerzők, más megközelítésmódok a vallás és a vallástalanodás, a szépség és szépség átalakulása kapcsán tanulságos felvilágosítással szolgálahatnak számunkra – emelte ki. Talán három alapvető hely van, ahol a szépséget elhelyezni szokás – mondta. A kozmosz, a kozmikus szépség koncepciója; a művészet, a művészi szépség koncepciója; és az emberi viszonyok, az antropológiai szépség megnyilvánulásai.
Sepsi Enikő, a KRE egyetemi tanára A színészi „jelenlét” típusai és transzcendens vonatkozásai című előadásában Patrice Pavis színháztudományi professzor szavait idézve úgy fogalmazott: a színházban a jelenlét kérdése mindig fokozottabban merült fel, hiszen a színház a valóság és a képzelet helycseréjének helye. A konkrét világ, amelyet a színen látunk, és a képzeletbeli világ, amelyet a színen megjelenőben felismerünk, benne megismerünk, az akció itt és mostjában kapcsolódik össze – fejtett ki. Elmondható, hogy a színész interperszonális kapcsolatai hozzájárulnak a színpadi jelenlétéhez és hatásához. Az interakció a színész és partnerei között olyan kémiai reakciókat indíthat el, amelyek az alakítás valószerűségét és hitelességét növelik – közölte. Az empátia és a képzelőerő kulcsfontosságú elem a színészi működésben. A színházi esemény nem tárgyalható a néző és a színész kapcsolatának vizsgálata nélkül, következésképpen a színésznek valamiféle módon képesnek kell lennie hatni a nézők figyelmére vagy érzelmeire – emelte ki.
Szilágyi B. András művészettörténész, a Metropolitan Egyetem és a MOME oktatója A dizájn mint az új vallás? című előadásban arról beszélt, hogy minden vallás valamiféleképpen a világ rendjéről szól, sőt, a rendezett világ képét vetíti elő. Az ősi, keleti vallások lényege az univerzum, a világtörvény, és az ehhez való visszatérés, az ezzel való „együttérzés”. Ez az elem a nyugati, monoteista vallásokban is megvan, az Édenkert távoli képében, de azt elhagyva fokozatosan lép elő a (prófétai) kinyilatkoztatás jelentősége. A testetlen Törvény testet ölt, megjelenik a személyes, élő Isten képe, aki egyúttal antropomorf. Egyrészről a saját képére hozta létre az embert agyagból, másrészt maga is emberi formát öltött – szögezte le. A természet kozmikus rendje tehát nem öröktől való és önmagától létező, miként a keleti gondolatokban, hanem készített, „csinált” világ. Teremtett, azaz egy Teremtő által „intelligensen tervezett” szerkezet. A bűnbeesés után a Biblia leírja Babilon ősbűnét is: a város, amely azzal kívánja átvenni Isten helyét, hogy olyan műszaki szerkezetet hoz létre, amellyel elsősorban „alkotó-dizájnerként” veszi át a Teremtő helyét. Szilágyi B. András előadásban felhívta a figyelmet arra, hogy „még korunk olyan teremtéspárti apologétái is, mint Stephen C. Meyer alapvetően Algazelus és Szent Tamás teleológiai érvrendszerét alkalmazzák 2021-ben az amerikai kultúrháború frontvonalain is. Ennek az argumentumnak kulcsfogalma a „dizájn”, azaz a tudatos tervezettség, amely egész világunk természetét meghatározza, és Isten létezését bizonyítani hivatott. Ez az istenérv pedig végigvonul a nyugati filozófia történetén Szókratésztől Arisztotelészen át napjainkig – fogalmazott.
Szonda István, a gyomaendrődi Szent Antal Népház és Művelődési Ház igazgatója elmondta, hogy a magyar népművészetben a szépség a közösség által elfogadott esztétikai és etikai normák szerint megalkotott formai és tartalmi egység. A magyar paraszti kultúrában a szépség mindig kapcsolódik a szakralitáshoz. A népi díszítőművészetet a szokáscselekvések hozták létre – szögezte le.
Povedák Kinga, az MTA-Szegedi Tudományegyetem Vallási Kultúrakutató Csoportjának tudományos munkatársa a Lehet-e szent, ami rossz? Polémiák a magyarországi keresztény könnyűzene kapcsán című értekezésének középpontjában a keresztény könnyűzene értékelése folytán kialakuló viták álltak. Kiemelte, hogy ezek a viták nem magyar sajátosságnak számítanak, szinte mindenhol megjelentek, felekezetenként eltérő mélységgel és jelleggel. Hasonlóképpen a sokféle modernitáshoz, a keresztény könnyűzene értékelése is kultúrák, politikai rendszerek alapján lehet eltérő. Más volt a vasfüggöny mögött és más a plurális demokráciákban, mindamellett más volt a ’70-es ’80-as évek Magyarországán és más ma – fogalmazott. E polémiáknak alapvetően két jellemzője volt a világ valamennyi részén. Egyrészt a vitázó felek gyakorló vallásosként hívő álláspontjukat nem leplezve gyakorlatilag hitbeli kérdésként viszonyultak a témához, még a legobjektívebbnek tűnő munkák is állást foglaltak valamely oldal mellet. Másrészt, ennek következtében érvekkel és nem értelmezéssel találkozhatunk, amelyek célja minden esetben a meggyőzés volt – szögezte le.
A szekularizációhoz hozzátartoznak az új vallási jelenségek témái – jelentette ki Fejes János, a PPKE megbízott oktatója, tudományszervezési csoportvezető, aki az Őrült, okkultista, sátánista – Égetett és organikus mázak a metal zenén című előadásában a kereszténységen kívüli világra fókuszált, és egyebek mellett betekintés nyújtott a '70-es és '80-as évek metalzenéinek történetébe, bemutatva az azokat körülvevő ismertetőjegyeket.
Macher Szilárd a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorhelyettese elmondta, hogy a tánc és a zene a legősibb rítusok alkotóelemeiként a természeti vallások részét képezték: táncoltak a vadászat sikeréért, később az esőért vagy a bő termésért (mágia). A sámánok tánccal kerültek közel isteneikhez, az extázisban a testüket a végletekig használva léptek át a testetlenségbe, a szellemi közegbe. A rektorhelyettes kitért arra is, hogy a Bibliában is szó esik a táncról: hol megengedően, hol a bűnt jelképezve jelenik meg az Ószövetségben is, majd az Újszövetségben. Elhangzott, hogy a tánc minden kultúrában átment a szekularizáció folyamatán: szakrálisból profán lett. A balett mint színpadi műfaj és színpadi formanyelv fejlődésével kapcsolatban Macher Szilárd elmondta, hogy annak legmeghatározóbb időszakai egybeestek a szekularizáció történetének csomópontjaival: így reneszánsszal, a felvilágosodással és a 20. század történéseivel.
Botos Máté, a PPKE tanszékvezető egyetemi docense zárszavában hangsúlyozta, hogy A szekularizáció mint történelmi paradigma című kutatási program egyik célja egy konferenciakötet összeállítása, „amely mindegyik diszciplína területét érintve méltó emléket állít e vállalkozásnak”.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes