Érdekfeszítő szellemi kalandban lehetett része mindazoknak, akik szerda este jelen voltak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Társalgójában, az egyetem és a Common Sense Society Hungary közös rendezvényén. Az angol nyelvű est címét magyar fordításban a következőképpen lehetne visszaadni: „Transzatlanti beszélgetés az építészeti hagyományok és a modernizmus összefüggéseiről az Egyesült Államokban és Közép-Európában.”
A vendégeket házigazdaként köszöntő Török Bernát, az NKE Eötvös József Kutatóközpont vezetője építész édesapja, a Kossuth-díjas Török Ferenc gondolatait idézte fel az építészet össztársadalmi jelentőségével, valamint a hagyományok és a modernség komplex összefüggéseivel kapcsolatban. A társszervező magyarországi Common Sense Society igazgatója, Domaniczky Orsolya röviden bemutatta a 2009 óta működő, kiterjedt nemzetközi hálózatba illeszkedő társaság tevékenységét.
Ezután az Egyesült Államokból érkezett kiváló építészetkritikus Catesby Leigh provokatív előadása következett. Mr. Leigh, a szövetségi kormányzat által támogatott építészet klasszikus alapokon történő megújításáért küzdő társaság, a National Civic Art Society társalapítója és korábbi elnöke. „Az építészet klasszikus hagyománya: ami régen normatív volt, ma ellenkultúra” című vitaindítóját az 1893-as chicagói világkiállítás építészeti anyagának felidézésével kezdte, és további illusztrációkon keresztül szemléltette a klasszikus görög és római építészeti hagyományon alapuló, emberi léptékű, kiegyensúlyozott és pompás építészet meghatározó hatását a 20. század első felének amerikai tervezőire. Catesby Leigh véleménye szerint az ezzel ellentétes, öncélú modernista törekvések sehol nem találkoztak a közízléssel, és csak az egyre inkább közhelyszerűvé váló, polgárpukkasztásra törekvő progresszív építészek, és az őket támogató befektetői körök divat diktálta ízlését tükrözték. A modernista törekvések érvényesülése miatt a városi környezet egyre kevésbé élhető. Az erőteljes retorikájú amerikai szakember szerint ezek az épületek szépnek vagy emberi léptékűnek aligha nevezhetők, és olykor még a funkcionalitás elvének se felelnek meg. Pedig az egyetemes értékeken nyugvó klasszikus hagyomány Leigh véleménye szerint nem összeegyeztethetetlen a modernitással. Ezt a lehetőséget a huszadik század első felében épült korai felhőkarcolók mellett az utóbbi évtizedekben épült neoklasszicista vonásokat mutató amerikai középületekkel igyekezett érzékeltetni. Szerinte a mostani zsákutcából a nyugati építészet nagy hagyományához való visszatérés jelenthet kivezető utat.
Catesby Leigh előadása után a transzatlanti párbeszéd innenső partját az építészet történeti hagyományainak és jelen kérdéseinek két kitűnő hazai ismerője, Sisa József művészettörténész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézetének korábbi vezetője, valamint Wettstein Domonkos építész, a Budapesti Műszaki Egyetem Urbanisztikai Tanszékének tanszékvezető helyettese képviselték. Sisa József előadása korabeli karikatúrákon keresztül mutatta be azt a folyamatot, ahogy a 19. század folyamán a provinciális Pest‒Budából kifejlődött a modern világváros, Budapest. Wettstein Domonkos pedig a nyugati irányzatok által inspirált, a klasszikus és helyi építészeti hagyományokat a modernizmus elemeivel ötvöző „másik modern” példáira irányította a figyelmet a 20. század magyar építészetében.
A prezentációk után a három előadó kötetlen beszélgetését Hörcher Ferenc filozófus, eszmetörténész, az NKE Politika- és Államelméleti Kutatóintézet vezetője moderálta. Szóba kerültek a jelenleg Budapesten zajló kiemelt jelentőségű építészeti projektek, a körülöttük dúló vitákkal; a jelen építészetének és a politikai elitnek a történelmi múlthoz fűződő viszonya, valamint a kommunista rendszer épített örökségének esztétikai szempontú megítélése; illetve a lakótelepek kapcsán a társadalmi problémák urbanisztikai összefüggéseinek kezelhetősége, mely az Atlanti-óceán mindkét partján kihívás elé állítja a döntéshozókat.
Az est tanulsága szerint a fővárosban dúló építészeti viták Amerikában is hasonló hevességgel zajlanak. Ez pedig visszaigazolta a bevezetőben említett gondolatot, mely szerint az építészet közügy, politikai és esztétikai viták jogos tárgya, hiszen „a város mi vagyunk”.
Tóth Kálmán
tudományos munkatárs
NKE EJKK Politika- és Államelméleti Kutatóintézet