Konferencia a világűr meghódításáról

Nemzetközi konferenciát rendezett Európai űrpolitika – Ambíciók, autonómia és biztonság címmel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) Világűrjog- és Politika Kutatóműhelye (VPKM) október 13-án a Ludovika Főépület Széchenyi Dísztermében. A konferencia támogató társszervezői a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Paris Saclay Egyetem voltak.

Az esemény megnyitóján Deli Gergely, az NKE rektora elmondta, a világűr megfelelő szabályozása egyre több kihívással szembesül, ezért érdemes e kérdésekről immár nemzetközi konferenciát szervezni. Bejelentette azt is, hogy az NKE nyerte el az Európai Űrjogi Központ nagy presztízsű, immár harminc éve megrendezett nyári egyetemének rendezési jogát 2023-ra. A rektor szerint ma egy új világkorszak hajnalán vagyunk, hiszen a gazdaságot és a társadalmat egyre több technológia szolgálja ki az űrből. E fejlődésből nem szabad kimaradnunk, ugyanakkor a megfelelő kereteket kialakítani a társadalomtudományok szakértőinek felelőssége. Az NKE rendkívül büszke lehet arra, hogy az egyetlen olyan hazai kutatóműhelynek ad otthont, amely hivatalosan is kapcsolódik az Európai Űrjogi Központhoz.

A társrendezők részéről Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium energiaellátásért és biztonságpolitikáért felelős államtitkára ehhez hozzátette, Magyarországnak komoly múltja van, és fontos jövője lehet a folyamatosan fejlődő űrtevékenységekben. Természetesen nem szeretnénk kimaradni az űrtechnológia jelentette gazdasági fellendülésből sem, ebben a hazai kis- és középvállalkozások beszállítóként kaphatnak majd komoly szerepet. Emellett az űrnek a biztonságunk szempontjából is stratégiai fontossága van.

Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke arról beszélt, az űr szabályozásának egyszerre kell biztonságosnak és rugalmasnak lennie. Az űrbeli kommunikáció jogi hátterének nemzetközi tisztázásához széles körű konszenzus szükséges, amelyet elérni elsősorban idő, pénz és türelem kérdése. Magyarország hazai szabályozási törekvéseit és e területen meglévő szakértelmét szerencsére a nemzetközi közösség is észrevette már.

Az Európa űrpolitikai vívmányai címet viselő nyitó panelbeszélgetést Bartóki-Gönczy Balázs, az NKE EJKK VPKM vezetője moderálta. Ezen szót kapott Kai-Uwe Schrogl, az Európai Űrügynökség politikai ügyekért felelős különleges tanácsadója, valamint Isabella Poldrugo, az Európai Bizottság Világűrpolitikai Csoportjának helyettes vezetője. Elhangzott, hogy Magyarország nagyon fontos, aktív és dinamikus partner az űrtevékenységekben. Európa az űrkutatások tekintetében jelenleg még a középmezőnybe tartozik, egyelőre a kutatások büdzséje jelentősen elmarad például a NASA költségvetésétől. Nagyon fontos, hogy Európa ne maradjon ki a világűr meghódításából, azaz legyünk képesek kihasználni e technológiák gazdasági, biztonsági és társadalmi előnyeit. Az egyetemeknek ezen a területen kiemelt feladatuk van.

A konferencia másnapján, október 14-én a hallgatók kapnak főszerepet, ugyanis a Space Policy Student Symposiumon tíz hallgató és doktorandusz neves nemzetközi zsűri előtt mutathatja be a világűr fenntartható használatával, illetve biztonság- és védelempolitikai aspektusaival kapcsolatos kutatásait.

Az eseményről részletesen a ludovika.hu cikkében olvashatnak.

Szöveg: Sarnyai Tibor, ludovika.hu

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: VPKM