Újra itt az Euroatlanti Nyári Egyetem

Megkezdődött a 21. Euroatlanti Nyári Egyetem, amelyet a Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központjában rendeznek Szolnokon. Ebben az évben 45 résztvevő számára nyílik lehetőség arra, hogy neves előadók segítségével értelmezze az átalakuló világrend kihívásait.

Az Euroatlanti Nyári Egyetemet Magyarország 1999-ben történt NATO csatlakozása óta rendezik meg. A neves biztonságpolitikai szakértők bevonásával szervezett ingyenes képzésen előadások, szemináriumok, valamint kötetlen programok keretében ismerhetők meg Magyarország és Európa környezetének globális biztonságpolitikai folyamatai. Idén előadást tart Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnoka és Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára is. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet és a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár közös szervezésében, a Magyar Ifjúsági Atlanti Tanács együttműködésével megvalósuló rendezvény arra is lehetőséget ad, hogy a résztvevők a képzés során elsajátított tudást és készségeket beépítsék tanulmányaikba, szakmai munkájukba.

Az idei rendezvény „A posztamerikai világrend válságai és kihívásai” címet kapta, amivel a környezetünkben játszódó, a közvéleményt is aktívan foglalkoztató eseményekre reflektálnak. Emellett a hallgatók és az előadók közösen keresik a válaszokat a poszthegemoniális világrendet követő globális társadalmi és gazdasági folyamatok okaira és következményeire. „Olyan témaköröket vizsgálunk majd, amelyek amellett, hogy széles közérdeklődésre tartanak számot, befolyással vannak a szemünk előtt átalakuló új világrendre. A teljesség igénye nélkül az előadásokon az átalakuló világrendnek a nagyhatalmak szempontjából történő értelmezésével, a forradalmi technológiáktól a járványokig terjedő új kihívások értékelésével, a digitális technológiák biztonságban betöltött szerepével, valamint a Magyar Honvédség szerepvállalásának és védelmi fejlesztésének aktuális kérdéseivel egyaránt foglalkozunk. A közvéleményt leginkább foglalkoztató aktuális kérdések, mint az orosz-ukrán háború, a kiberhadviselés, a megfigyelő technológiák és a kínai szociális kreditrendszer, vagy éppen a kriptovaluták okozta biztonsági kihívások mind olyan témák, amelyek napirendünkre kerülnek” – árulta el honlapunknak Felméry Zoltán, a szervező Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tudományos munkatársa.

Az idei eseményen résztvevő 45 hallgató köre heterogén, egyetemi és doktori hallgatókat (határon innen és túl), a Magyar Honvédség hivatásos és polgári alkalmazottait, önkéntes tartalékosokat, valamint a Honvéd Kadét programban érintett pedagógusokat is kiválasztottak. A legidősebb hallgató 1966-ban, míg a legfiatalabb 2002-ben született. Közös bennük, hogy valamennyien érdeklődnek a hazánkat érintő biztonsági kérdések, valamint a honvédelem ügye iránt. A július 29-ig Szolnokon megvalósuló nyári egyetem helyszíne a Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központja, amely az elméleti felkészítés mellett a gyakorlati tapasztalatok megosztására is alkalmas. A táborozók látogatást tesznek majd a MH. 86. Ittebei Kiss József Helikopter Bázison, ahol megismerkedhetnek az ott szolgálatot teljesítő alakulatokkal, az általuk használt haditechnikai eszközökkel, és kipróbálhatják magukat különböző szimulált feladatokban.

Szöveg: Tasi Tibor


Címkék: SVKI