A Nyugat lehetőségei Afganisztánban

Ezekre a kérdésekre kerestek válaszokat az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézete (SVKI) online kerekasztal-beszélgetésének résztvevői, Tálas Péter, az SVKI igazgatója, Csiki Varga Tamás, az intézet tudományos munkatársa, valamint Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) vezető kutatója.

Sommás kijelentések helyett

Wagner Péter a történteket elsősorban külpolitikai kudarcnak tekintette, azonban fontosnak tartotta kiemelni, hogy ebből a szempontból szét kell választani az USA-t és a szövetségeseit, mivel nem ugyanazok a motivációk vezérelték a résztvevőket. Míg az USA részvétele egy ködös, pontosan soha meg nem fogalmazott stratégiai cél mentén zajlott, addig a NATO-tag szövetségesek elsődleges indíttatása az Egyesült Államokkal való partnerség ápolása volt.

Hozzátette, hogy az elmúlt két évtized során megvalósult afganisztáni fejlesztéseknek, többek között az EU és a tagállamai által ezekre fordított milliárdoknak minden bizonnyal marad valamiféle hatása. Bár az evakuációs és háborús hírekhez képest nem annyira látványos, hogy hány új iskola vagy rendelő épült, vagy hány szakembert képeztek ki ez elmúlt 20 évben, ezek továbbra is javítják egy kicsit az életminőséget. Mi több, egyelőre úgy tűnik, hogy a tálibok is szeretnék megtartani a szakembereket.

A fejlesztések lehetséges hatásaival kapcsolatban Tálas Péter is óvatos bizakodással fogalmazott, egyetértve emellett abban is, hogy a részvétel elsősorban politikailag volt kudarc. Miközben az USA kezdeti katonai célja, vagyis az al-Kaida afganisztáni felszámolása, nagyjából a beavatkozás első félévében-évében teljesült, a későbbi nemzetépítési projekt nem volt sikeres, és a várható negatív kimenetel már Bush elnöksége idején is látható volt. A központi irányítású, nyugati mintájú államszerkezet erőltetése a helyi viszonyok között szükségszerűen vezetett a kudarchoz. Ráadásul az USA és a szövetségesei nem tudtak érdemi előrelépést elérni a kábítószer-kereskedelem és a korrupció visszaszorításában sem. A mérleg tehát vegyes, az SVKI igazgatója emiatt is tévedésnek tartja az olyan sommás kijelentéseket, miszerint „a háborút elvesztette a nyugat”.

Mindhárom résztvevő egyetértett abban, hogy maga a kivonulás jó döntés volt. Ezzel ugyanis várhatóan megszűnik az, hogy a tágabb közel-keleti térség perifériáján lévő országként Afganisztán kérdése csupán a NATO és azon belül az USA katonai jelenléte miatt – valójában indokolatlanul – egy szinten van a stratégiailag fontosabb nemzetközi kérdésekkel, mint amilyen Irán, a kínai felemelkedés, vagy az orosz befolyás előretörése a térségben.

Az afgán kormányerőkkel kapcsolatban elmondta: a körülményekhez képest jól voltak kiképezve. Gond a lojalitásukkal volt, amit viszont egy külföldi haderő nem tud megteremteni. Ilyen értelemben tehát nem vereséget szenvedett a kabuli kormányzat, hanem az erői harc nélkül vagy kevés harccal adtak fel területeket.

Mozgó célpontra lőni

Csiki Varga Tamás azzal árnyalta a terrorizmus elleni fellépésről elmondottakat, hogy bár az al-Kaida részben gyengült, ugyanakkor maradtak kisebb sejtjei az országban. Ennek ellenére szerinte sikerként könyvelhető el, hogy a 9/11 óta az USA nem szenvedett el hasonló merényletet, míg az már kevésbé tekinthető sikernek, hogy Európában megszaporodtak az iszlamista merényletek. A stratégiai célok korábban említett változására azzal reagált, hogy „mozgó célpontra lőtt a szövetségi rendszer két évtizeden keresztül”. Az al-Kaida elleni fellépés után előtérbe került 2006–2009 között a kábítószer elleni küzdelem, ami szintén kudarcnak bizonyult.

A nemzetépítésre reflektálva Csiki Varga fontosnak tartotta különválasztani a tényleges nemzetépítést és az államépítést. Értékelése szerint afgán nemzet nem létezik, és a népesség törzsi, regionális, etnikai viszonyai között az „építésének” nem is voltak meg az előfeltételei. Az államépítésnek ugyanakkor nem feltétlenül kellett volna kudarccal végződnie, ám ő is egyetértett azzal, hogy a központosított és világi állam nyugati modellje nem volt alkalmazható a helyi viszonyokra.

A kivonulással kapcsolatban megjegyezte, hogy van jogos kritika, hiszen például az USA 2021 tavaszán nem kommunikált sokat erről a szövetségeseivel. Az SVKI tudományos munkatársa ugyanakkor emlékezetett arra, hogy nem Trump vagy Biden hirtelen döntéséről volt szó, hiszen már 2009 óta zajlott az előkészítés. Úgy fogalmazott, hogy mivel az iraki kivonulás után „fejre állt” az ottani projekt – értve alatta például Irán iraki befolyásának megerősödését –, ez intő példaként szolgált az USA számára Afganisztánt illetően. Ezért is próbálták ezúttal hosszabban előkészíteni ezt a lépést alaposabb államépítéssel, az államapparátus, a biztonsági szervek kiépítésével. Csiki Varga szerint az ennek ellenére bekövetkező gyors összeomlás ennek az erőfeszítésnek a kudarcát is jelzi, azonban egyetértett azzal, hogy Afganisztán nem olyan prioritás, amely még évekig leköthette volna az USA erőforrásait. Emellett elsősorban azt tekinti kudarcnak, hogy a nyugati szövetségesek elvesztették a stratégiai kezdeményezést és folyamatok feletti ellenőrzést, mert a legfőbb cél a kivonulás volt.

Ami a sikereket illeti, azok szerinte jelentős részben Afganisztánon kívül valósultak meg: a részvétel kikényszerítette a szövetségesek katonai képességeinek fejlesztését, számos szövetséges haderőnél dolgoztak ki felkelésellenes stratégiát, valamint kiemelt hangsúlyt kapott a technikai fejlesztés is.

Stabilitás vagy káosz?

Csiki Varga Tamás óvott attól, hogy Afganisztánt egy európai mintájú, működő, demokratikus államhoz hasonlítsuk: az ország eleve rossz helyzetből indult, és a tálibok sem fognak ott virágzó társadalmat felépíteni. Szerinte azonban a stabilitás igénye felé mutat az, hogy Afganisztán népei már 40 éve folyamatos háborúban élnek, amihez nem lehet ténylegesen hozzászokni. Értékelése szerint a táliboknak várhatóan az országon belül regionálisan eltérő lesz a hatalmuk, ami sokban fog függni a kialakítandó berendezkedéstől, de külső fegyveres beavatkozástól aligha kell tartaniuk. Mint elmondta, tévedés azt hinni, hogy a nemzetközi közösséget nagyon izgatni fogja, ami ott belföldön történik majd, amíg ez nem gyűrűzik ki terrorista fenyegetés – vagy tömeges migráció – formájában.

Wagner Péter szerint az afgán történelem elmúlt 50-100 évének tanulsága, hogy vagy éppen külső befolyás van – USA, Szovjetunió, Pakisztán – vagy totális káosz. Mivel most a Nyugat nem lesz ott, várhatóan erőteljesebben jelen lesz többek között Kína, Oroszország, Irán és Pakisztán. Sok fog tehát azon múlni, hogy mit akarnak ott az eddigi szereplők, milyen kapcsolatokat építenének ki a tálib vezetéssel. A várható rendszerről szólva egyetértett azzal, hogy az afgánok nyugalomra vágynak, és a tálibok a korábbi tapasztalatok alapján ezt képesek lehetnek biztosítani, nem utolsósorban a drákói szigor révén. Ugyanakkor egy egész nemzedéknek nincs már személyes emléke a tálibokról, és jelenleg a tálibok is jobban igénylik a nemzetközi legitimációt, mint 2001 előtt. Ennek fényében, akár őszinték a tálibok által hangoztatott szándékok, akár csak PR-ról van szó, valójában ők is ki lesznek szolgáltatva más szándékoknak.

Tálas Péter is úgy vélte, hogy a belső viszonyokat részben a tálib szándékok, részben a nemzetközi közösség határozza meg, de legfőképpen a környező országok. Az afgán probléma nagyobb részt átkerül az USA válláról Kína, Pakisztán, Oroszország, Törökország és Irán vállára. Bár az öt nagyhatalom egyike sem képes az USA helyére lépni, viszont mind rendelkezik képességgel a többiek akadályozására. Úgy fogalmazott, hogy mind fog tudni „trollkodni”, ahogy eddig is tette, és ez minden bizonnyal hatással lesz az afganisztáni helyzet alakulására.

Kiegyezni a társadalommal

Tálas Péter értékelése szerint a Nyugatnak – és különösen az Egyesült Államoknak – kifejezetten jól jön, hogy a környező országok nagyobb mértékben fognak Afganisztánra figyelni, mert ez máshonnan, más térségekről, más kérdésekről vonja el ezeket a kapacitásaikat. Ami azonban magát Afganisztán illeti, szerinte a nemzetközi migráció és terrorizmus féken tartásán kívül a nyugatnak nem nagyon van ott érvényesíteni kívánt érdeke. Mivel ez egyúttal a tálibok érdeke is, meglátása szerint valamiképpen ki kell egyezniük a társadalommal.

Mindhárom résztvevő egyetértett abban, hogy gazdasági érdekei inkább a környező országoknak lehetnek, ám arra nem számítanak, hogy az ilyen aktivitás – például az ásványkincsek kínai bányászata – érdemben fellendülne a közeljövőben.

Az SVKI igazgatója úgy értékelte, hogy a Nyugat számára a problémák nem oldódtak meg a kivonulással, és továbbra is cél Afganisztán szerepének visszaszorítása a nemzetközi dzsihádizmust éltető ideológia terjedésében. A nemzetközi közösség mindenképpen szeretné elkerülni, hogy Afganisztán olyan tranzitországgá váljon, amelyen keresztül terroristák és támogatás áramolhat a volt szovjet tagköztársaságok, Oroszország vagy akár Kína felé.

Úgy véli, hogy bár az USA kivonult, attól még maradtak eszközei arra, hogy távolról is bármikor beavatkozzon. Elmondása szerint ugyanakkor a Nyugat segélyek által is képes lesz befolyást gyakorolni, és elvárásokat megfogalmazni az afgán kormányzat felé.

Politikai menekültek vagy gazdasági bevándorlók?

Az amerikai kivonulást tágabb kontextusba helyezve Csiki Varga Tamás az USA közel-keleti jelenlétének általános csökkenését emelte ki, amit részben a külföldi kőolaj amerikai szerepének csökkenése indokol. Egyetértett azzal, hogy amíg az afgán helyzet nem termel ki a régión kívülre terjedő problémákat, a nyugatot nem fogják érdekelni az ottani történések. Emellett kiemelte, hogy az európai nagyhatalmak nem rendelkeznek olyan politikai vagy katonai cselekvőképességgel, amely befolyásolhatta volna az afganisztáni eseményeket, így minden bizonnyal a jövőben sem lesznek „nagyon vehemensek” az események alakításában.

Wagner Péter ezzel szemben úgy vélte, hogy a nyugati külpolitika nem lesz ennyire „realista”, és nem fogja veszni hagyni két évtized erőfeszítéseit, hanem továbbra is számon fogja kérni a tálibokon az emberi jogokat és a nők jogait. Emlékeztetett rá, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök kifejezetten összekötötte ezek érvényesülését a tálibok lehetséges elismerésével.

A KKI vezető kutatójának meggyőződése, hogy Afganisztán továbbra is a nemzetközi segélyezés egyik célországa lesz, a segélyek jelentős hányada pedig az Európai Unióból és annak tagállamaiból fog érkezni, ahogy eddig is. Vagyis a nyugatnak lesz valamiféle befolyása az emberi jogi, nőjogi szempontok terén, még ha kikényszeríteni nem is tudja ezeket. Rámutatott arra a dilemmára is, miszerint azt várjuk, hogy a tálibok engedjék az afgánoknak szabadon elhagyni az országot, viszont nem akarunk tömeges kivándorlást. Ebből a szempontból szerinte az lesz a nagy kérdés, hogy a nyugat hol fogja meghúzni a politikai menekült és a gazdasági bevándorló közti határt az afgánok esetében.

Tálas Péter sem zárta ki a segélyek révén elérhető eredményeket, ugyanakkor az elmúlt 20 év tapasztalatai alapján óvott az ehhez fűzött túlzó reményektől, amennyiben a Nyugat immár nem lesz ott a terepen, hogy felügyelje a segélyek elosztását. Mindemellett szerinte akkor van esélye a valós javulásnak, ha a nyugati országok konkrét és reális feltételeket fogalmaznak meg – például és elsősorban az oktatáshoz való hozzáférés terén –, nem pedig általános elvárásokat.

Csiki Varga Tamás is egyetértett azzal, hogy a segélyek továbbra is a korrupt rendszerbe lesznek becsatornázva, így az emberi jogok terén a gyakorlati lépések kikényszerítése kérdéses. Wagner Péter ezzel szemben azt emelte ki, hogy az ENSZ BT egyhangúan megszavazta, miszerint Afganisztánnak továbbra is be kell engednie az ENSZ szervezeteit. Példaként említette továbbá, hogy Németország befagyasztja a fejlesztési segélyeket, de növeli a humanitárius segélyeket. Meglátása szerint ezek mind azt fogják eredményezni, hogy olyan segélyek fognak eljutni Afganisztánba, amelyeket nyugati felügyelet mellett osztanak majd el. Mivel Afganisztánnak erős a nemzetközi függése az élelmiszer-ellátásban, így ezt várhatóan nem is akarják majd akadályozni a tálibok.

A résztvevők nagy vonalakban egyetértettek abban, hogy a nyugatnak nagyobb ráhatása lehet az afganisztáni történésekre, mint 2001 előtt, mivel a tálibok és a nyugat érdekei ezúttal több ponton is találkoznak, miközben a nemzetközi segélyek és az elismerés igénye eszközként szolgálhatnak a nyugati érdekek érvényesítéséhez.

Békefi Miklós, ludovika.hu


Címkék: SVKI