Mérlegen az USA

Fenntarthatósági kérdésekről, Kína és Oroszország erősödő globális pozíciójáról és a koronavírusjárvány belpolitikai visszhangjáról is szó volt az NKE Amerika Tanulmányok Kutatóintézet, valamint a Külügyi és Külgazdasági Intézet közös online rendezvényén. Elhangzott az is, hogy Biden elnök összesen 61 ígéretet fogalmazott meg erre az időszakra. Mártonffy Balázs intézetvezető arra kérte a résztvevőket, értékeljék az új amerikai adminisztráció kezdeti politikai lépéseit és azok hosszú távú hatásait.Egyike Washington legnagyobb feladatainak, hogy a „Kína-kihívást” és a demokráciát ért sérelmeket valamiképpen összeegyeztesse – reflektált Mártonffy Balázs Joe Biden amerikai elnök nemrégiben, a Kongresszus előtt mondott beszédére. Az Amerika Tanulmányok Kutatóintézet vezetője más mellett azt is érdekesnek tartja, hogy az amerikai politikában a korábbinál talán most még erőteljesebben meglévő demokrata-republikánus ellentét, hogyan alakult át Biden elnöksége alatt.

Baranyi Tamás Péter sorra vette a Biden-adminisztráció első száz napjának sikeres (és kevésbé sikeres) intézkedéseit. A Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettese, a belpolitikai folyamatok értékelésén túl szót ejtett külpolitikai kérdésekről is: amíg Oroszország tekintetében „visszarendeződéstől” tartottak, Kína esetében inkább egy diplomatikusabb megközelítést vártak az elemzők, a belpolitikai kérdések azonban végül elvitték a hangsúlyt ezekről a témákról. Elhangzott, hogy az amerikai adminisztráció igyekszik megújítani kapcsolatát az európai szövetségesekkel, amit alátámaszt az amerikai külügyminiszter öreg kontinensen tett látogatássorozata is. Baranyi Tamás Péter szólt az afganisztáni biztonsági helyzetről is, melynek kapcsán hangsúlyozta, hogy „az amerikaiaknak elege van a külföldi katonai beavatkozásokból, akciókból, mely így mára belpolitikai kérdéssé is vált”.

Dwight Nystrom a többi mellett fegyvertartási és migrációs kérdésekről osztotta meg véleményét a résztvevőkkel. „A demokrata és a republikánus tábor nem ugyanazt a nyelvet beszéli” - fogalmazott a korábbi diplomata. Az NKE EJKK Amerika Tanulmányok Kutatóintézet kutatója úgy véli, a közösségi média uralta világban nehéz dolga van a két tábornak, ugyanis napjainkban a választópolgárok annak a véleményét hallják meg, aki „hangosabban tud kiabálni” az online platformokon. Az elmúlt hónapok amerikai külpolitikáját és a magyar-amerikai kapcsolatok alakulását értékelte Fellegi Tamás. Az első száz nap sokkal inkább az „első benyomásról” szól, mintsem hathatós lépésekről, de kutatás-elemzési szempontból mégis érdekes lehet – véli az Amerika Tanulmányok Kutatóintézet munkatársa, aki egyebek mellett szólt arról is, hogy bár a két ország továbbra is szoros kapcsolatot ápol gazdasági téren, a jelenlegi amerikai belpolitikai helyzetben (emberi jogi, jogállamisági és demokráciai kérdésekben) számolni kell némi (politikai) feszültséggel a két ország viszonylatában.

Ryan Brockhaus a jelenlegi elnök és elődei (Donald Trump és Barack Obama) kezdeti időszakait hasonlította össze. A Budapest Fellowship Program munkatársa elmondta, hogy Biden, csakúgy mint Barack Obama, krízis helyzetben vette át a hatalmat: míg utóbbinak a gazdasági világválság hatásaival, addig Biden elnöknek a koronavírusjárvánnyal kellett felvennie a harcot. Ryan Brockhaus egyebek mellett szólt az amerikai-magyar védelmi együttműködés aktuális helyzetéről is, hangsúlyozva, hogy már Magyarország NATO-csatlakozása előtt is virágzott a két ország katonai együttműködése, s ez azóta sincs másként. Fenntarthatósági kérdésekről, Kína és Oroszország erősödő globális pozíciójáról és a koronavírusjárvány belpolitikai visszhangjáról is szó volt a kerekasztal beszélgetésen, de elhangzott az is, hogy Biden elnök összesen 61 ígéretet fogalmazott meg erre az időszakra, amelyek között szerepelt a járványkezelés, a klímavédelem, a gazdaságélénkítés, valamint a fegyvertartás és a bevándorlás szabályozása is. Ezen ígéretek közül számos megvalósult (avagy megvalósulni látszik), de akad olyan is, amelyik a feledés homályába merült – hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az első száz nap politikai lépéseinek jelentősége tényleg csak mítosz, bár hozzátették azt is, hogy ez fontos üzenetet közvetít az elnök politikai ellenfeleinek, szövetségeseinek, az amerikai társadalomnak és az egész világnak.A klímaváltozás és a gazdasági szerkezet átalakítása kapcsán Litkei Máté egy új, zöld gazdasági szektor megteremtésében látja az Egyesült Államok versenyképességének jövőjét. „Ha az USA-nak sikerülne elérni ezt a zöld gazdaságot, s vele az innovációnak egy olyan útjára lépnie, amely felveszi a versenyt Kínával...gazdasági és politikai előnyt szerezhetne magának” – véli a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézetének igazgatója.

Szöveg: Zavodnyik Blanka


Címkék: ATKI