Kiberkutatások az egyetemen

Az NKE 2019-ben indította el az Eötvös József Kutatóközponton belül a Kiberbiztonsági Kutatóintézetet, amely az idei év végére 21 kutató munkáját koordinálja.

Az első évben az intézet több nyertes pályázatot adott be. Bekapcsolódott az európai kiberbiztonsági központok formális és informális hálózatába, jó kapcsolatot épített ki a V4 országokkal és Észtországgal. Szoros együttműködést alakított ki a Budapesti Műszaki Egyetemmel és a Semmelweis Egyetemmel egészségügyi informatika és kiberbiztonság, autonóm járművek, valamint ipari rendszerek kiberbiztonsága terén – mondta el Krasznay Csaba, az egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője a huszadik alkalommal megrendezett robothadviselési online konferencián.

Ez azért is fontos, hangsúlyozta a szakember, mert 2020 áprilisában született meg hazánk új nemzetbiztonsági stratégiája, amelynek több pontjai is foglalkozik a kiberbiztonsággal. Többek között megfogalmazza, hogy Magyarországnak készen kell állnia a kibertérben jelentkező kihívások, kockázatok és fenyegetések kezelésére, a megfelelő szintű biztonság garantálására, a kibervédelmi feladatok ellátására, valamint a nemzeti létfontosságú információs infrastruktúra zavartalan működésének biztosítására. Emellett elengedhetetlen a kibervédelem hazai bázisú kutatás-fejlesztéssel megalapozott erősítése, a korszerű technikai eszközök biztosítása, valamint a nemzetközi együttműködések erősítése. Fontos kiterjeszteni a mesterséges intelligencia alkalmazását is a jövő fejlesztései szempontjából. Ezek a feladatok gyakorlatilag meghatározzák, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) milyen jellegű oktatásfejlesztéssel és kutatásinnovációval kell foglalkoznia ezen a területen

A szakértő kiemelte, hogy az egyetem alapvetően a biztonságos társadalmak megteremtésén dolgozik, nemcsak honvédelmi szempontból, hanem a katasztrófavédelmen keresztül a rendészeti kutatásokon át a nemzetközi kapcsolatokig széles spektrumon mozognak a kutatási lehetőségek. A kiberbiztonsági kutatások terén pedig jó eséllyel lehet nemzetközi szinten is eredményeket elérnie hazánknak. Ehhez az Európai Unió új költségvetés-tervezetében várhatóan 1,3 milliárd eurót biztosítanak a kiberbiztonsági feladatokra. Ez a jelentős összeg csak a civil kutatási területekre vonatkozik, és komoly lehetőségeket teremthet a kutatásoknak.

2021-ben számos célt fogalmazott meg a kutatóintézet, mint például a hazai és nemzetközi együttműködések konkrét projektek mentén való elmélyítése, a nemzetközi pályáztatási képességek javítása, valamint a kutatóbázis növelése. Fontos feladat lesz továbbá olyan infrastruktúra kiépítése is, amelyen keresztül elindíthatók lesznek például a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatások.

A nemzetközi pályázatokra való felkészülés részeként a hazai és nemzetközi pályázati és kapcsolati rendszer kiépítése, egyetemi partnerek, további közszolgálati és ipari együttműködések kialakítása is a kiemelt célok között szerepel. Az idei félévben elindult kiberbiztonsági mesterképzés pedig biztató jele a későbbi kutatói utánpótlásnak.

Csapó Viktória, ludovika.hu


Címkék: KBKI