Amerikai elnökválasztás: „Ez a meccs még nincs lejátszva”

Bár az Amerikai Egyesült Államok túl van a választáson, a hivatalos végeredményre úgy tűnik még napokat, vagy akár heteket is várni kell. Az NKE Amerika Tanulmányok Kutatóintézet szakértők részvételével a voksolás másnapján elemezte az amerikai elnökválasztás várható eredményeit. Csizmazia Gábor intézetvezető egyebek mellett a választás lehetséges eredményeiről, a kampány időszakról és a közvéleménykutatók tévedéseiről is kérdezte az online közvetített kerekasztal-beszélgetés résztvevőit.

A rendezvényen Fellegi Tamás azt mondta, hogy akárcsak négy éve, sorra dőltek meg a közvéleménykutatások prognózisai: elmaradt a választás „népszavazás” jellege, több olyan állam van, amely a korábbiaktól eltérően szavazott. Stumpf István megerősítette, hogy a mainstream közvéleménykutatások most is elszámolták magukat, mikor sem a rejtőzködő, sem a spanyolajkú szavazókkal nem számoltak érdemben. „A közvéleménykutatóknak realizálniuk kellene, hogy a hagyományos kutatási módszerek kora már lejárt” – fogalmazott a volt alkotmánybíró, rávilágítva arra, hogy vannak olyan rétegei az amerikai társadalomnak, amelyeket már nem lehet a klasszikus módszerekkel elérni.

A választáson résztvevők közel negyede azért szavazott, hogy megakadályozza valamelyik jelölt győzelmét – hivatkozott statisztikai adatokra Fellegi Tamás. Az Euroatlantic tanácsadó cég alapító elnöke úgy véli, hogy a demokraták esélyeit jelentőségen rontották a választás során kirajzolódó, erős szocialista felhangot kapó terveik. Ellenben a mérések azt is világosan mutatják, hogy azon szavazók, akik a személyiséget tartották elsődleges szempontnak, azok Trump ellen tették le voksukat. Stumpf István szerint Joe Bident nem csak a koronavírus jelentette kockázat miatt rejtette el kampánycsapata, hanem hiányos szónoki képessége, valamint mentális állapota is közrejátszott ebben. A kérdés hosszú távú hatásaira kitérve Fellegi Tamás elmondta: a demokrata pártot jelentős mértékben visszaveti majd a nagyvárosokat vélhetően elöntő erőszakhullám. A választás napját megelőző kampány sorsfordító pillanatairól értekezve a szakértők egyetértettek, hogy a koronavírus-járvány jelentősen átírta a forgatókönyvet: az eddigi eredményekből pedig az látszik, hogy Trump dolgát megnehezítette a pandémia politikai sajtóvisszhangja, de Stumpf István azt is hozzátette, hogy a járvány kezelésének vitatott módozata nagyrészt nem a szövetségi, sokkal inkább az állami döntéshozók számlájára írható. Ugyanakkor az is igaz – ismerte be a kutató -, hogy az elnök ezen területen mutatott viselkedése fontos politikai és morális üzenet volt a választók felé. 

A levélszavazatokról, a választás jogi felhangjáról és a Pennsylvania körüli vitákról is szót ejtettek az Amerika-szakértők, azt jósolva, hogy komoly viták várhatók nem csak a levélszavazatok miatt, de azért is, mert egyes államokban csak tizedek döntöttek arról, ki nyeri az elektori szavazatokat. Fellegi Tamás két dologra hívta fel a résztvevők figyelmét: egyrészt, újdonságként hat, hogy a postán leadott szavazatok száma jelentősen meghaladja a személyes szavazatokét, másrészt pedig az így leadott szavazatok többsége demokrata szavazat. „Amerika politikai értelemben mindenképpen, de akár szó szerint is polgárháborús helyzetbe kerülhet, ha nem mutatnak mértékletességet maguk a jelöltek sem” – véli az Euroatlantic vezérigazgatója. Az elnökválasztás mellett még vannak nyitott kérdések a Szenátust és a Képviselőházat illetően is. A szerdai esti adatok alapján még kétséges, hogy a Republikánus Párt képes lesz-e megtartani többségét a Szenátusban, az viszont már szinte biztos, hogy a Képviselőházban marad a demokrata többség.

A résztvevők szóltak a választások után várható erőszakhullámról, valamint a voksolás bel- és külpolitikai hatásairól is. „Akármi lesz a jogi eredménye a mostani helyzetnek, az USA-ban a következő hónapokban olyan mély alkotmányos, társadalmi és politikai válság lesz, amely átmenetileg kivonja Amerikát a forgalomból” – figyelmeztetett Fellegi Tamás. Prognózisát azzal indokolta, hogy az elkövetkező időszak a belső rend helyreállításáról fog szólni. A szakértő Közép-Európa és Magyarország szempontjából úgy véli, hogy a demokraták győzelme egyfajta visszatérést jelentene az Obama-éra sokszor konfliktusos, számonkérő jellegéhez. „Egy biztos, nem fogunk unatkozni” – köszönte meg a részvételt a szakértőknek Csizmazia Gábor, aki úgy véli, hogy az Egyesült Államok 2020-as választása még sokáig leköti majd az amerikai társadalom és a világ figyelmét.

Zavodnyik Blanka


Címkék: ATKI