A Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Politika- és Államelméleti Kutatóintézete
pályázatot hirdet
SZAKMAI GYAKORLATRA
BA illetve MA képzésben részt vevő diákok számára. A szakmai gyakorlat során a pályázóknak lehetőségük lesz az NKE PÁK mindennapi tevékenységében való részvételre, valamint részben önállóan végzendő elemző- és kutatómunkára is.
A gyakornokok a PÁK négy kutatási pilléréhez kapcsolódó tudományos és adminisztratív teendőket látnak el.
A kutatási projektek leírásai az alábbi linken találhatók: https://pak.uni-nke.hu/
A 3 hónap időtartamra meghirdetett pozícióban összesen 160 munkaórát kell ledolgozni a projektek koordinátoraival való megállapodás szerinti időbeosztásban. Az Intézet a gyakornoki munkát igazolja a felsőoktatási intézmények számára. A gyakornok számára az Intézet anyagi juttatást nem biztosít.
Az Intézet vállalja:
- A gyakornok számára egy kutató, mint mentor biztosítása, akivel napi kapcsolatban áll.
- Aktuális szakdolgozat- vagy kutatási témában szakmai segítségnyújtás (adatbázis, bibliográfia, kéziratok véleményezése), az adott téma kutatói felé személyes közvetítés.
- Számítógépes elérhetőség és korlátozott szkennelési, fénymásolási lehetőségek.
- Kutatási támogató nyilatkozatok, adott esetben pályázati ajánlások, véleményezések biztosítása.
- A gyakorlat teljesítésének igazolása a mentor ellenjegyzése nyomán, az igazgató által.
A pályázathoz csatolandó egyetlen pdf dokumentumban:
- Legfeljebb egy oldalas motivációs levél
- Önéletrajz
Előny:
- angol nyelvismeret
Jelentkezési határidő: 2020. március 1.
A felvételi elbeszélgetés várható időpontja: 2020. március 4.
A pályázati anyagot egyetlen pdf fájlban, elektronikus formában kérjük eljuttatni Vajda Adrienn projektmunkatárs email címére: vajda.adrienn@uni-nke.hu.
A tárgyba feltétlenül írják be: PÁK gyakornok.
Budapest, 2020. február 13.